Egy régi osztálytársamat látogattam meg, hároméves kislányának vittem egy kis édességet ajándékba. Anyukája a finomságot a konyhapultra tette, és intette a kislányt, hogy csak ebéd után szabad megennie. A nappaliban leültünk beszélgetni. A kicsi egy idő után eltűnt, mi belemerültünk a beszélgetésbe. Hírtelen eleredt az eső és nagyot dörgött az ég. A kislány rémülten rohant anyjához a konyhából. A keze, szája csokis volt. Édesanyja kérdezte mi a baja. A kicsi szipogva mondta:
„Nem szabad enni a csokit, én ettem, és a jó Isten rám kiabált.”
Az anyukája rám kacsintott és komolyságot erőltetve felelte a kislánynak:
„Bizony a jó Isten látta, hogy rosszalkodsz, azért dörgött az ég. Máskor nem szabad ilyet csinálni, mert Ő lát ám mindent, amit csinálsz. Ugye?” – és hozzám fordult, várva, hogy erősítsem meg amit mondott.
Én nagyon zavarba jöttem, nem akartam kellemetlen helyzetet okozni. Emlékek jutottak eszembe és közben szomorú voltam, hogy ez a pici gyerek rémisztő képet kap Istenről. Bennem vannak a Mikulást, Karácsonyt megelőző ijesztgetések: „Rossz voltál, csak virgácsot hoz a fa alá vagy a csizmádba a Jézuska vagy a Mikulás!” Bennem vannak a búcsúzáskor kapott figyelmeztetések: „Aztán rendesen viselkedj, mert az Isten mindent lát, mindent hall és megbüntet érte.”
Úgy érzem ezekkel a jó szándékú, nevelő célzatú tanításokkal csak rövidtávú eredményt érhetünk el gyerekeinknél, azt, hogy félelemből nem tesznek meg bizonyos dolgokat. Azonban előbb utóbb felismerik, hogy a Mumus–isten nem létezik. Nehogy a hamis istenképpel együtt istenhitüket is elveszítsék.
A kislány riadtan nézett rám, várta mit felelek neki:
„A csokit tényleg nem szabad ebéd előtt megenni, mert akkor anyukád hiába főzött finom ebédet, nem fér már a pocakodba. És az előbb azért dörgött ég, mert mindjárt nagy zuhé lesz, ugye?”- kacsintottam én is vissza az anyukájára. Ő megértett engem:
„Hát persze, hogy nem a jó Isten kiabált rád. De máskor ne edd meg a csokit, ha nem engedem meg, jó?!” A kislány megkönnyebbülten nézett ránk és visszament játszani. Amikor barátnőmmel ismét kettesben beszélgettünk elmeséltem neki mindazt, ami bennem kavargott az eset kapcsán... és közben elfalatoztunk egy tábla mandulás csokoládét.

(Forrás: Oázis-A Magyar Schönstatti Családmozgalom lapja)